Felhozta a FB oldalam Bródy János „Tűz van, babám!” című dalát, melyben fiatalságom egyik legnagyobb zenei hőse a tőle megszokott szellemességgel arról énekel, hogy az elmúlt évtizedekben „aki nem lopott, az nem nyert".

Jóságos bácsiként, bociszemekkel néz a kamerába, miközben kiosztja a mindenkori lopósokat, akik tönkretették ezt az országot, és ezt a népet: „attól koldul itt a nép, hogy aki nem lopott, az nem nyert”.

A dalban, persze sorra kerül a NER ostorozása is, kiegészítve azzal a soha el nem múló Bródys érzülettel, hogy „a szívünk mélyén él a remény, hogy lesz majd változás”.

Nem szeretnék belemenni Bródy János rendszerváltás előtti szerepébe, mivel a zenei életben lezajlott folyamatok feldolgozatlansága és elhazudása mindannyiunknak fájó pont, amit majd csak azután lehet helyesen értékelni, ha az érintett generáció már nem lesz közöttünk.

Viszont azt nagyon is tudjuk, hogy Bródy vajon a lopós nyertesek, vagy a nem lopós vesztesek között volt.

1995-ben járunk, amikor is a balliberális kormány meghirdeti a HUNGAROTON privatizációját. Egy darab komoly ajánlat érkezik, de az nem akárkitől: a Polygram nevű multinacionális cég – mely az akkori világ egyik legnagyobb iparági szereplője volt – 600 millió Ft-os ajánlatot tesz a magyar cégre. Az ajánlat komolyságát jelzi, hogy a Polygram pályázatának képviselője Hegedűs László, aki a Queentől kezdve az összes világsztárt Magyarországra hozta. Nála hitelesebb szakember ebben az országban nem csak akkor, de még utána pár évtizedik sem volt.

Tehát van egy Polygram-Hegedűs ajánlat 600 millióért, mindenki örül, hogy komoly, megbízható kézbe kerül – nem utolsó sorban rendes áron – a HUNGAROTON, amikor egyszercsak beesik egy másik pályázat is.

A pályázat benyújtója a „Magyar Művészek Konzorciuma”, melynek legismertebb tagjai: Bródy János, Presser Gábor, Koncz Zsuzsa, Kóbor János, valamint a Fotexes Várszegi Gábor. Bródy és Várszegi kapcsolata ekkor már több évtizedre nyúlik vissza, hiszen Bródy a szövegeit rendszeresen eladta a szövegírásban tehetségtelen Várszeginek, aki így lett szerzőként bejegyezve pl. egy csomó Omega dalban.

Itt azonban más módon működtek együtt: Bródyék Várszegi strómanjaiként, a ballib oldallal jóban lévő politikai kijáróemberekként elintézték, hogy a HUNGAROTONT ne a Polygram-Hegedűs duó kapja meg 600 millióért, hanem az ő társaságuk 250 millióért. Igen, 250 millióért, ami 350 millióval kevesebb a másik ajánlatnál. 350 millióval.

Persze, mindenki tudta, hogy az összeg rájuk eső részének zömét Várszegi adta kölcsön a művészeknek, és nem is kellett sokat várni az igazság pillanatára: röpke két év alatt a művészek tulajdonhányadának majdnem teljes egésze már Várszeginél volt.

Hát, így került a zenész-strómanok közreműködésével Várszegi Gábor kezére a HUNGAROTON, miközben 350 millió Ft-tal megrövidítették a magyar államkasszát – azaz minket. Azt pedig, ugye, nem illik megkérdezni Bródytól, mennyit hozott a konyhára neki az akció, hiszen ez magánügy.

Bródy Jánosnak abban igaza van, hogy „Aki nem lopott, az nem nyert”.

De lehet, hogy erről nem neki kéne énekelni...