Bevezető

(Ez a bejegyzés a "Puzsér, az értelmiség Mágája" bejegyzés első magyarázata.)

A műsor tartalma

Idézem Puzsért: „...erre a listára nem úgy kerültek fel a helyezettek, hogy az nekünk nem tetszik, amit ők előadnak. Ennél sokkal több kell, ehhez egy nagyon-nagyon rossz kulturális hatás kell, amit sok év viszonylatában, kitartóan gyakorol az adott előadó. Mi elsőrendűen a társadalomra mért hatást vizsgáltuk, és nem azt, hogy a mi személyes ízlésünknek az adott előadó megfelel-e.”

Azt is megtudjuk, hogy a sorra vett kulturális senkiknek nem dalaik meg klipjeik vannak, hanem csak „úgynevezett produkcióik” – hiszen egy bel-pesti értelmiségi nehogy má’ elismerjen egy teljesítményt, ha annak nem ő a célközönsége. Ami nem neki szól, az nincs – de ha van, akkor biztos, hogy rombolja a társadalmat, mint ahogy azok sincsenek a nemzet kulturális közösségében, akik mást hallgatnak és élveznek, mint ő. Ők szerényen és visszafogottan csak „proli”, vagy „pénzes proli” néven említtetnek a műsorban. Gusztustalan de hatásos rajongótoborzó módszer, hiszen ki ne szeretne a dicső értelmiséghez tartozni?! Ehhez nem kell mást tenni, mint egyetérteni egy verbálisan kétségkívül tehetséges, hangoskodó pojácával.

1. Kozsó

Kozsó az első áldozat, és már most elárulom a poént: Puzsér Kozsó társadalomromboló kulturális bűneként egyetlen dolgot említ meg, de az nem a zenéje, nem a klipjeinek látványvilága, hanem a hajtincse! Igen, a brutális kulturális ármány eszköze a hajtincs. Egy külső jegyet ráncigál elő (ami olyannyira jól működött, hogy a mai napig mindenki tudja, hogy Kozsó = hajtincs:-), és próbálja eladni, hogy mekkora dráma van e mögött. Nos, semekkora. Egy egyszerű, de nagyon hatásos geg, mely a legfontosabb célnak – a megkülönböztethetőségnek – tökéletesen megfelel. Lehet akarni belemagyarázni minden hülyeséget, lehet nevetni rajta, de én azt mondom, boldog az az ország, melynek lakosságát ilyen szörnyű dologgal mérgezik huzamosabb ideig kulturálisan.

Puzsér másik mondása, hogy Kozsó lenne a „magyar euro-trash pápa”, szép szóvirág, de szintén kamu, hiszen Kozsó pont, hogy egy ezoterikus beütésű, ilyen értelemben a világból kivonuló, túlvilágközpontú személyiséget mutatott a közönség felé egész pályája során. Nem tudom, valójában milyen ember volt, de semmi nem állt távolabb tőle, mint a buli-gizdaság-sunshine életérzés, még amikor az USA-ba ment, akkor is indiánosdit játszott (miközben én a Disneyland-be mentem:-). Lehet mondani, hogy modoros és/vagy maníros, de ebben a szerepben koherens volt végig. Ha Puzsérnak igaza lenne ebben az euro-trash ügyben, Kozsó hamburgerezőt nyitott volna, nem pedig keleti teázót, ahol a földön ülve ihattad a tényleg jó teákat.

Azt pedig, hogy miért nem alkotott akkora műveket, mint Dali, hagyjuk. Elégedjünk meg annyival, hogy az elmúlt években 3,8 millióan nézték meg a klipjét egy olyan csatornán, melynek hatszázezer feliratkozója van. Hatszor annyi néző, mint ahány feliratkozó. Puzsér csatornáján a legtöbb videót kevesebben nézik meg, mint ahány feliratkozója van...

Ha Puzsér értelmeset akart volna mondani, beszélhetett volna arról, hogy Kozsó olyan zenét gyártott, amit sokan kedveltek, és sokan nem kedveltek, de azokban önazonosan hozta az általa kitalált és képviselt karaktert. Persze, ebben az esetben le kellett volna mondania a mihaszna kultúrgyilkos verbális akasztásáról, és akkor oda a sokat érő műfelháborodás lehetősége, mely annyi „értelmiségit” a műsorhoz ragaszt.

A Horváth Oszkár által idézett Szomorú szamuráj szövegen is lehet nevetni, de 3,8 millió megtekintést nem a szél fúj össze, ez bizony azt jelenti, hogy valakiknek betalált a dal. Márpedig ebben a műfajban ennyi dönt arról, hogy szakmailag legális-e egy produkció vagy sem, azaz sikerül-e kielégítenie a közönségigényt. Mert tudom ám, hogy minden második olvasó meg tudná csinálni a többmilliós nézettségű zenéket és klipeket, csak hát valahogy mégsem készülnek el...

Ha Puzsérék azt vizsgálták volna, milyen a minősége Kozsó produkcióinak, el kellett volna ismerniük, Kozsó klipjei kifejezetten igényesek voltak vizuálisan, és zeneileg is a kor hiteles lenyomatai. Persze, 20-25 évvel később lehet azon szörnyülködni, hogy milyen volt az akkori könnyűzenei ízlés, de ez olyan, mint ha azon röhögnénk, hogy a hülye gregorián-énekesek csak egy-két szólamban énekeltek, mindenféle zenei kíséret nélkül. Olyan nincs, hogy a zenei fejlődésben átugrunk bizonyos lépcsőfokokat, mindre rá kell lépni ahhoz, hogy az egyes stílusok oda juthassanak, ahol ma tartanak. Az pedig, hogy valakinek valamelyik stílus nem jön be, egyéni ízlés kérdése – de mint tudjuk, ez a lista egyáltalán nem tartalmaz szubjektív elemeket... Számonkérhetjük Kozsón, miért nem csinált szépirodalmi esteket, magasművészetet, csak ennek semmi értelme. Amelyik pályára Kozsó kifutott, azon jól focizott. Az, hogy Puzsér kézilabdázni szeret, nem Kozsó hibája, és nem több a nyegle pöfeszkedésnél, amikor igazi kultúrnáciként érvényteleníteni akarja a Kozsó által nyújtott kulturális tartalmat. (Írom mindezt úgy, hogy alapítottam és tíz évig igazgattam egy világszínvonalú kulturális fesztivált, ahol az újságírók mindig megkérdezték, miért vagyunk a Szigettel egyidőben. Tudom mit jelent, amikor a kultúra és egy iszunk-hányunk-belefexünk fesztivál egy platformra kerül, és egyáltalán nem örülök neki – de sajnos ez van. A „kultúra” fogalmát meg kell tanulnunk nagyon szélesen értelmezni.)

Puzsér mellett Horváth Oszkár is „ért hozzá”, úgyhogy nyeglén elfeküdve a fotelben fikázza Kozsót, mondván, az általa kreált egyéb produkciókkal „megsokszorozta magát”. Nos, ez nettó marhaság. Kozsó együttesei a korszak abszolút sztárnak számító fiú és lánybandáit másolják, az övétől teljesen eltérő stílussal, zeneiséggel és szövegtartalommal! A helyzet az, hogy volt pár év, amikor AKÁRMENNYI ilyen produkciót el lehetett adni a piacon, annyira bejövős volt a zenefogyasztóknak. Ne felejtsük el, ezekben az években együtt futott „Kisberkes” Baby Sisters-e, és Környei Attila Manhattan együttese is. Ekkor kezdődött a máig is tartó „mindenmindegy, csak a refrén legyen jó” korszak, és ezt a gúnyosan megemlített ShyGuys (meg a többi is) tökéletesen hozta. Kifejezetten jól voltak felépítve ezek a produkciók, gazdag vokálokkal, jól megkeverve! Lehet, hogy valakinek nem jön be ez a zenei világ, vagy a szöveg, de a saját stílusukban ezek a zenék igen magas színvonalon voltak megvalósítva!

Hát ennyit Puzsér és Horváth Kozsó-"kritikájának" érvényességéről...