Makovecz katedrális újratöltve

 

Meghallgattam a tervezett Makovecz katedrális mellett érvelők szempontjait.

Ismerem Makovecz Imre szellemi gyökereit és vízióját.

Ezekből fakadóan nem lepett meg a katolikusok idegenkedése a tervtől.

És nem lepett meg a „bőszmagyarozó” kórus sem.

Ami meglepett, hogy senki nem vizsgálta ezt a kérdést abból a szempontból, ahogy Makovesz Imrére száz év múlva emlékezni fognak: a 20. század magyar építészetének Bartók Bélája. A magyar organikus építészet megteremtője, akit ugyan a szocialista és balliberális kultúrkormányzatok látványosan ignoráltak, ő közben az Amerikai Építészek Szövetségének tiszteletbeli tagja, a Brit Építésszövetség tiszteletbeli tagja, a Skót Építésszövetség tiszteletbeli tagja, a Dundee-i Egyetem díszdoktora lett, és elnyerte a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét. Saját művészeti területén belül az elmúlt száz év kétségkívül legnagyobb és legelismertebb magyar alakja, aki azzal vált világhírűvé, hogy magyar motívumokra alapozta munkásságát. Jól mutatja, mennyire nehéz ezt magas szinten megvalósítani, hogy egyéb művészeti ágakban – a már említett Bartók Bélán kívül – nem tudunk felmutatni ilyen teljesítményt.

makovecz-templom-felsokrisztinavaros-latvanyterv.png

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen jelentőségű művésznek helye van és lesz Magyarország kulturális arcképcsarnokában, méghozzá a legelső sorban.

De akkor mi a probléma a Makovecz katedrálissal? Miért nem egyértelmű és kívánatos, hogy mindannyiunk örömére megépüljön?

Azért, mert az épületet olyan mértékben átitatja az alkotó művészi módon megfogalmazott hitvilága, hogy az meghatározza az épület funkcionális lehetőségeit. Ezzel kapcsolatban pedig el kell fogadnunk a katolikus vezetők idegenkedését, ha nem szeretnének egy általuk „kevert”-nek tartott keresztény szellemiségű helyen szolgálatot végezni, főleg nem úgy, hogy az egy már meglévő, felszentelt templom helyén épül fel.

Meggyőződésem, hogy a katedrális hívei jobban tennék, ha annak megépülését és funkcionális működését kivonnák a katolikus egyház keretei közül, és Makovecz Imre szellemiségének megfelelő tartalommal megtöltve elneveznék Makovecz katedrálisnak. Ebben épp úgy szerepe lehetne a kereszténységnek, mint az egyéb szellemi és tárgyiasult magyar hagyományoknak, illetve annak a nemzeti víziónak, melyet Makovecz Imre képviselt. Fantasztikusan mély és felemelő érzés lehetne Melocco Miklós kétszáz(!) szobra között sétálva megtelni azokkal az impulzusokkal, melyek e két művész életét meghatározták. A kulturális értéken túl a nemzet lelkének egy sokak által szívesen átélt rezdülését is közvetíthetné a Makovecz katedrális.

Anyagi szempontból maga az építkezés és a fenntartás költsége nem kéne, hogy akadályt jelentsen, hiszen tíz év alatt kb. 10 milliárdba kerülne az építés, majd évi 100 millióba a fenntartás. Összehasonlításképpen: csak a Fesztiválzenekar tíz év alatt 20 milliárd Ft állami támogatást kap. Ennyi pénzből az elmúlt évszázad legjelentősebb építészének fő műve nem csak felépíthető, hanem száz évig fenn is tartható. Éppen ezért, én, mint zenész, kifejezetten pártolom, hogy a klasszikus zenei élet támogatásának töredékét szánja rá a kormányzat ennek az épületnek a felépítésére és száz évig való fenntartására. Persze biztos vagyok benne, hogy ha értelmes és méltó tartalommal sikerül megtölteni, a belépőjegyekből rengeteg bevétel fog származni.

Ezek után már csak két kérdés marad: egy kultúrnemzet költhet-e szabad szemmel is jól látható összeget a klasszikus zenén, a színházon és a filmen kívül más művészeti ágakra is? Meggyőződésem, hogy igen, főleg akkor, ha egy ekkora alkotó életművének méltó megkoronázásáról van szó. Emellett az sem mellékes, hogy míg a CD-gyűjteményt lassan kidobjuk az egyéb adathordozók miatt, egy épület évszázadokig képes továbbadni azt a szellemiséget, melyet Makovecz Imre és Melocco Miklós képviselt.

És akkor felmerül az utolsó kérdés: joga van-e egy kormányzatnak olyan épületet finanszírozni, mely Makovecz Imre szellemiségét közvetíti?

A válasz számomra teljesen egyértelmű: ha éves szinten tízmilliárdokat költünk arra, hogy

  • színházi rendezők bemutathassák saját elképzelésüket egy-egy darabról,
  • filmrendezők másfélórás filmekben elmondják gondolataikat a világról,
  • karmesterek százötvenedik módon elvezényeljék a szerintük autentikus előadást,
  • kortárs szerzők megírják az egyszer előadott darabjaikat,

nos, akkor bizony, egy kultúrnemzetnek erre is költenie kell.

Ezzel három cél is megvalósulhat egyszerre.

  1. Méltó emléket állítani a valaha élt egyik legnagyobb magyar építésznek.
  2. A nemzeti érzés egy igen jelentős szellemi hagyatékának megőrzése és továbbadása.
  3. Jelentős turisztikai vonzerővel bíró produkció megalapítása.

Persze, mindig lesznek Le Corbusier-k és Walter Gropius-ok, akik majd petíciókat indítanak, hogy állítsák le az építkezést, de ahogy a Sagrada Familia esetében ignorálták őket, a Makovecz katedrálisnál is így kell tenni.

Ha Makovecz Imre hagyatékának őrzői komolyan szeretnék felépíteni a katedrálist, javaslom újrakeretezni a történetet, és azzal megkeresni a kormányzatot. Sikerrel fognak járni.

Szerintem...